KURTUS SOFTWARE INFORMATIKA
Kurtus János, okleveles informatika szakos tanár, egyéni vállalkozó
Kurtus János
Vállalkozásomat 2009-ben indítottam, a fő irányvonal azóta is a honlap készítés és a web alapú szoftverfejlesztés, de informatikai támogatással és on-line marketinggel is foglalkozok. Ügyfeleim között önkormányzatok, közintézmények, mikro- és kisvállalkozások egyaránt megtalálhatóak.

Korábban dolgoztam informatika tanárként, rendszergazdaként, végeztem IT támogatói munkát nagyvállalati környezetben, szoftverfejlesztőként vállalatirányítási rendszerek fejlesztésében vettem részt, majd egy ideig automata gyártó berendezések programozásával is foglalkoztam.

2014-ben kezdődött el a saját, egyedi webes keretrendszerem fejlesztése, amely azóta is az általam készített weboldalak alapját képezi. 2020-ban indult a ˝Company Control˝ fantázianévre keresztelt, vállalatirányitási megoldásokat keretbe foglaló rendszerem megalkotása, amely kifejezetten a kisvállalkozások adminisztrációs nehézségein hivatott enyhíteni.

Szintén 2020-ban indult el a ˝Csodálatos Bakony˝ turisztikai projekt, amely kapcsán létrehoztam a csodalatosbakony.hu weboldalt és a hozzá tartozó közösségi oldalakat. A projekt célja, hogy megismertesse a hazai nagyközönséggel Bakony vidékének látnivalóit, természeti szépségét, történelmi és kulturális értékeit, emellett pedig hatékony - olcsó és célzott - hirdetési lehetőséget biztosítson a bakonyi szállás- és vendéglátóhelyek, illetve a turizmushoz kapcsolódó egyéb szolgáltatások számára.

WEBOLDAL FEJLESZTÉS ÉS ÜZEMELTETÉS
Egyedi weboldalak fejlesztése és üzemeltetése, on-line- és közösségi marketing

Manapság már szinte bárki készíthet magának weboldalt, ebben segítségére vannak a különböző ingyenes honlapkészítő felületek és a sablonokat használó, nyílt forráskódú keretrendszerek. Azok számára, akiknek csupán az a céljuk, hogy valamilyen módon jelen legyenek az on-line térben és beérik bármivel, nem mi jelentjük a megoldást!

Mi azokat az ügyfeleket szeretnénk kiszolgálni, akik nem érik be a sablonos dolgokkal, akik valami egyedire, különlegesre vágynak és akiknek az igényes-, letisztult megjelenés és a stabil működés egyaránt fontos. Azon ügyfeleink számára is kínálunk megoldást, akik szeretnék hogy honlapjuk az elkészülés után is rendszeresen karban legyen tartva, mindig rendeltetés szerűen működjön és elérje a kívánt a célközönséget.

Amennyiben az ügyfél maga szeretné a honlap frissítését megoldani, hozzáférést biztosítunk az egyedi fejlesztésű vezérlőfelülethez, ahol a tartalomszerkesztési lehetőségen túl a látogatási statisztikák is elérhetőek és amelynek használatához igény szerint támogatást is nyújtunk.

Az általunk készített weboldalak igényes megjelenéséről, az ügyfél elképzelése szerinti webdesign kialakításáról és grafikai tervezéséről kiemelt partnerünk, a Navila-net Grafika gondoskodik!

Keressen elérhetőségeimen, kérjen árajánlatot, vagy személyes konzultációt!

Vállaljuk:

  • domain és tárhely ügyintézést
  • weboldal grafikai tervezését (webdesign) és a honlap ennek megfelelő elkészítését
  • egyedi weboldal modul fejlesztését
  • weboldalhoz kapcsolódó helyszíni fotózást
  • közösségi oldal kialakítását
  • Google adminisztrációt (Google Maps térképén történő megjelenés, Google vállalati profil létrehozása)
  • egyedi e-mail címek létrehozását, adminisztrációját, levező programba történő beállítását
  • SSL tanúsítvány telepítését (biztonságos weboldal)
  • weboldal alkalmankénti- vagy rendszeres karbantartását és frissítését
  • on-line és közösségi marketing kampányok tervezését és lebonyolítását, vállalkozása népszerűsítését az interneten

Referenciák

Green leaf Garden Ágnes Optika Bittmann Sírkő BR Autódiagnosztika Mentes Bolt Zirci Piac ZENIT Party Service and CateringTörök Barna DentalErdőszéli Vendégház, DudarBakony Autószerviz Kft.A Csodálatos BakonyZirci Benedek Elek Óvoda és BölcsődeNagyesztergár Község ÖnkormányzataTom-Ball-Da PaintballDodge EnterprisesBakonyBox tetőbox bérlésPhysiomaster Prevention & Therapy & SportBPM ART Kft.Relax Balaton
VÁLLALATI SZOFTVERFEJLESZTÉS
Egyedi vállalati szoftverek és adatbázisok fejlesztése, Company Control vállalatirányítási megoldások

Pályafutásom során számos egyedi fejlesztésű vállalati szoftverrel és különböző vállalatirányítási-, ügyviteli rendszerrel volt szerencsém megismerkedni. Programozóként mindig azon gondolkoztam, hogy mit lenne érdemes másképp csinálni, mivel lehetne fokozni a hatékonyságot az adott területen, illetve hogy én milyen megoldást tudnék kínálni a felmerülő problémákra, a megoldandó feladatokra.

2020 évben érkezett a megkeresés, hogy találjak megoldást egy dinamikusan fejlődő építőipari vállalkozás növekvő adminisztrációs nehézségeire. Elérkezett az idő, hogy kidolgozzam a hosszú évek alatt összegyűjtött számos ötletet...

A Company Control vállalatirányítási megoldásai lehetőséget biztosítanak, hogy átlássa vállalkozása aktuális helyzetét, nyomon követhesse a cég futó ügyeit, de akár a korábbi ügyeket is visszakeresheti. A különböző szintű jogosultságoknak köszönhetően munkatársainak is biztosíthat hozzáférést, hiszen mindenki csak azokat az adatokat fogja látni és kizárólag azokat a felületeket fogja elérni, amelyekre az ő munkakörének ellátásához szüksége van. Képzelje el, hogy néhány kattintással láthatja beosztottjai melyik nap, melyik projekten, mennyi időt dolgoztak, vagy melyik gépjármű mikor merre járt, egy adott projekthez milyen költségek kapcsolódnak, vagy hogy egy adott alapanyagot legutóbb melyik beszállítótól milyen áron sikerült beszerezni... Mindezt egy rendszerben, egy számítógépes hálózat minden munkaállomásán, vagy akár az interneten keresztül bárhonnan a világon, akár egy saját helyi szerverrel megoldva!

A Company Control rendszer a rugalmasságának köszönhetően könnyen a megrendelő egyedi igényeire szabható. A moduláris kialakítás biztosítja, hogy az ügyfél kizárólag azokat a funkciókat érje el, amelyre valóban szüksége van, de a szoftver igény szerint bármikor tovább bővíthető.

Keressen elérhetőségeimen, kérjen személyes konzultációt! 

Vállalom:

  • egyedi vállalati szoftverek és adatbázisok fejlesztését
  • a szoftver futtatását biztosító szerver felépítését, konfigurálását és későbbi karbantartását
  • a szoftver rendszeres karbantartását és további fejlesztését
  • a szoftver felhasználóinak oktatását és későbbi támogatását

Referenciák

Schmidt & Schmidt Zsalu Kft.
IT ÜZEMELTETÉS ÉS TÁMOGATÁS
Informatikai rendszerek és hálózatok üzemeltetése, felhasználó támogatás, informatika oktatás

A 21. század a digitalizáció korszaka! Napjainkban egyetlen vállalkozás sem engedheti meg, hogy informatikai területen lemaradjon, vagy hogy ne éljen a modern infokommunikáció nyújtotta lehetőséggel.

Vállalom kisebb számítógépes hálózatok felügyeletét és rendszeres karbantartását, a hálózat felhasználóinak informatikai támogatását, a rendszergazdai feladatok ellátását.

Informatikai tanácsadóként segíthetem az IT infrastruktúra fejlesztését, a digitalizáció növelését, az új rendszerek bevezetését és az IT biztonság fokozását.

Okleveles informatika szakos tanárként vállalom kisebb csoportok informatikai képzését, fejlesztését, oktatását.

Keressen elérhetőségeimen, kérjen személyes konzultációt! 

Referenciák

Nagyesztergár Község Önkormányzata
TURIZMUS: A CSODÁLATOS BAKONY
A csodalatosbakony.hu web- és közösségi oldalakat készítette, üzemelteti és szerkeszti a Kurtus Software Informatika

Fedezze fel velünk Magyarország egyik legszebb vidékének számos különleges, hazánkban egyedülálló természeti- és épített kincseit! Látogasson el www.csodalatosbakony.hu honlapunkra és kövessen bennünket a közösségi médiában (Facebook, Instagram, YouTube, Twitter, TikTok)!

A Csodálatos Bakony weboldalát és közösségi oldalait azzal a céllal indítottuk el 2020 nyarán, hogy megismertessük a hazai nagyközönséggel a Bakony vidékének látnivalóit, természeti szépségét, történelmi és kulturális értékeit. Ezzel együtt olyan hatékony on-line megjelenési lehetőséget szerettünk volna biztosítani a bakonyi szállás- és vendéglátóhelyek, valamint a turizmushoz kapcsolódó egyéb szolgáltatások számára, amellyel könnyedén elérhetik a kiszemelt célközönséget az interneten keresztül. A Csodálatos Bakony azóta az egyik legnagyobb ˝Bakony˝ témájú turisztikai oldallá nőtte magát!

Hirdesse Ön is a bakonyi szálláshelyét, vendéglátóhelyét, vagy egyéb turisztikai szolgáltatását a csodalatosbakony.hu oldalain egy jelképes, fix összegű havi díj ellenében! A hirdetés részleteivel kapcsolatban keressen elérhetőségeimen!

Készíttesse el velünk új weboldalát és amennyiben tevékenységi köre beleillik a Csodálatos Bakony profiljába, két éves hirdetési lehetőséget kap ajándékba a csodalatosbakony.hu/szallas, a csodalatosbakony.hu/vendeglatas, vagy a csodalatosbakony.hu/szolgaltatas oldalainkon!

Látogasson el csodalatosbakony.hu/partnerprogram oldalunkra és építse be honlapjába a Csodálatos Bakony webes moduljait! 

KAPCSOLAT
Keressen elérhetőségeimen, kérjen ajánlatot vagy személyes konzultációt!

 

Kurtus Software Informatika - Kurtus János E.V.

 

Székhely
Cím: 8420 Zirc, Kertész u. 7.
Adószám: 60172235-1-39
Iroda
Cím: 8420 Zirc, Üdülő u. 13/A
Telefon: +36 88 201 854
Mobil: +36 30 299 9090
E-mail: